Ami távolít másoktól, ami távolít magunktól…

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Ez a poszt azért született, mert az ítéleteink témája kimeríthetetlen és azért, mert ha segít a rajtakapáson, akkor már megérte megosztani a gondolataimat.

Nagyjából 2 hónapja indítottuk útnak írásainkat. Nem azért, mert okosnak hisszük magunkat, vagy mert mi tudjunk mi a jó, vagy hogyan KELL (továbbra is a kedvenc szavam. Nem.) helyesen élni. (Egyszer valaki azt mondta nekem, tudja hogyan „kell” helyesen élni és ezt szeretné megtanítani másoknak. Tudjátok miért nem történt meg ez azóta sem? Mert mindenki más felé ítélete volt, aki nem úgy élt, mint ő.)

Nos, mi pusztán azért írunk – mielőtt megítélnéd (és persze nem csak írunk, hanem képzünk, fejlesztünk vagy épp meghallgatunk), mert ha Te találod meg és invitál, akkor segíthet.

Szóval ahogy említettem a téma örök, mint ahogy az is, hogy vajon tudunk-e különbséget tenni az ítéletek között? Vagy felismerjük-e honnan jönnek ezek? Igen. Nehéz. Nagyon nehéz. Hisz mi sem tudhatjuk, hogy ez most az, vagy nem az. Hiszen sokszor csak viccelünk. Állítólag. Szerinted a másik is úgy érti? Ezt hallja meg? Vagy bántja, csak nem mondja. Nem mondja, mert nem akar megbántani. Nem mondja, mert fél.

Miért nem mondjuk?

Nem mondja, mert azt tanulta, hogy nem lehet mindent kimondani. Mindannyiunknak van a baráti vagy családi körében olyan, aki „a beszólogatós” (megjegyzem ez is egy ítélet), akin/akivel nevetünk egy darabig, vagy aki hozzáteszi, hogy csak ugrat. Érted, de vajon tényleg nem is érzed? És nem szólhatsz, hogy ez neked néha fáj? (És akkor még nem is beszéltem arról, hogy utánanéztem-e vajon az ő működése mitől ilyen? Miért akar hangosabb lenni? Vagy kitűnni? vagy esetleg dominánsabbnak látszani verbalitásában?)

De lehet. De szólhatsz. Jogunk van szólni, ha másvalaki szavai bántónak találjuk. Jogunk van kifejezni, hogyan hat ez ránk. Jogunk van magunkat választani.

És itt térünk vissza rögtön ahhoz, amit eddig is olvashattál. Vajon tudom-e mit érzek és vajon tudom-e mire van szükségem? Hát igen, dühből ítélkezünk, csalódottságból kritizálunk, kiábrándultságból elkezdünk kevésbé szeretni. Ebben pillanatban már nem tudok nem minősíteni, ebben a pillanatban már megfordul a világ. Verbalizálhatom, hogy „de hisz tudjátok milyen elfogadó vagyok” vagy hogy „ezt most minden ítélet nélkül mondom”. Mégis mi történik? Mondom. Mondom úgy, hogy ez már nem esik jól neked, vagy másnak sem.

De vegyük csak sorra, hogyan keletkezhetnek ezek bennünk.

Folyamat a minősítésig

Lássuk csak, ott vannak ezek a sémák, melyeket már érintettem korábban. Nincs eszköz, ezt láttam, ezt kaptam. Rajtam múlik, hogyan változtatom ezt meg vagy töltöm fel aztán eszközökkel.

Aztán ott vannak a következtetések. Huh, nem semmi. Szerintem a gondolataink nagy részét ez teszi ki…“Nem úgy nézett rám, ahogy szokott”- “Mi baja lehet?”- “Mi baja lehet velem?”- “Ahw, micsoda egy …@!!? , hogy velem van baja, amikor én nem is csináltam semmit!” – és meg is érkeztünk. Elkezdünk kevésbé szeretni, mert mi azt gondoljuk. De vajon a másik fejében mi lehet? Ezt megkérdezzük?

Végül, de nem utolsó sorban pedig minősítünk, mert játszmázunk. Óriás harcokat vívunk, amikor bent ragadunk egy-egy nem kívánt szerepben. Harcolunk gyerek szerepből, kritizálunk szülő szerepből, annak ellenére, hogy felnőttek vagyunk… Hatalmi játszma keretében vitatkozunk, igazat adunk és veszünk el mástól, miközben mennyire egyszerű lenne csak egyetérteni mindenféle ítélet és harag nélkül. Hisz haragból kevésbé fognak szép szavak érkezni. Negatív érzésből hiába akarunk nem minősíteni, mégis megtesszük.

Vajon tudjuk mi történik?

Szóval kanyarodjunk csak vissza a folyamat elejére… tudom mit érzek? Tudom, mire lenne szükségem? Tudom mi az, ami nekem fontos egyáltalán? Felteszem ezeket a kérdéseket?… Mielőtt kinyitom a számat és olyat mondok, ami csak távolít… A másik oldalról pedig tudom mi bánt? Tisztában vagyok vele, hogy egy viselkedés, egy cselekedet, adott szavak tudnak bántani? Ha igen, melyek ezek?… és továbbmegyek, kifejezem ezt? Visszajelzem?

Ha már ezeken a kérdéseken elgondolkozol, közelebb kerülsz magadhoz és közelebb kerülsz a másikhoz. Ha nem csak gondolkozol, de cselekszel is, akkor pedig kialakul az a kapocs, amely összetart. A távolság megszűnik, a szeretet megmarad.

Mert ne felejtsd el: a szavaknak ereje van! Neked pedig jogaid!

"KÉRDEZZ - FELELEK"

KÉRDÉSED TÁMADT?

Ha gondolatokat ébresztett a bejegyzésünk és szeretnéd, hogy a Te személyes helyzeted is jobban körüljárjuk, írj nekünk üzenetet. Fejtsd ki hol tapasztalsz elakadást vagy milyen területen szeretnél változást elérni és közösségünk tagjai rövid időn belül emailben válaszolnak a feltett kérdésre. Beszélgessünk!