Most arra kellene panaszkodnom, hogy utazás, dugó, reggeli feszültség, készülődés, rohanás helyett letudok ülni egy meetingre félig pizsamában egy kávéval? Ti gondolkodtatok már ezen? Azon, hogy mi a fene bajom van?
Igen, nehéz időket élünk.
De meg tudod fogalmazni ez mit jelent pontosan? Nekem a bizonytalan véget jelenti. A befolyásolást jeleni. A rengeteg információt jeleni, még akkor is, amikor nincs információ. A kimerültséget jelenti ez előbbi kezelésétől. Az emberi kapcsolatok próbára tételét jelenti.
Mikor ültetek le utoljára és monitoroztátok ezt magatokon végig? Mi az, ami nehéz most? Mitől vannak negatív érzéseim? Hogyan tudok rajtuk változtatni? Akarok- e rajtuk változtatni? Ki tud ebben segíteni? Hát én megtettem. És rászoktam. Nap, mint nap leülök fél percre, amikor elönt a negatív hullám és átgondolom, mint egy listát készítek arról, hogy mi az, ami igazából nehéz.
Mondhatnám, hogy semmi, de akkor valószínűleg felkoncoló kommenteket kapnék és irományokat arról, hogy nekem milyen könnyű. Szóval inkább azt mondom beazonosítottam egy csomó érzést, ami nem teszi boldoggá olykor a napomat.
Tehetetlenség – az egyik legerősebb és legkínzóbb érzés.
Persze, hogy tehetetlen vagyok, hisz nem tudok vakcinát feltalálni. Nem tudom megállítani ezt a nyavalyát. Nem tudom őszintén azt mondani a szüleimnek, hogy már csak pár hét és tartsatok ki. Ajh, hát nem igaz, hogy erre nincs ráhatásom, hisz mindenre van. Milyen könnyű ezt hinni, ugye? Gondolkodtatok már azon, mennyi sok dologra nincs ráhatásotok? Nos, erre sincs. Így jött ez a tehetetlenség, egy felismerés, hogy ez bizony létezik és érezhetem így magam.
Bizonytalanság -, oh az a fránya bizonytalanság.
Frusztráció, félelem. Mi lesz? Hogy lesz? Lesz munkám? Lesz pénzem? Meddig tudok dolgozni? Inkább dolgozzak most is 12-14 órákat? Az segít? Most akkor kell fizetnem hitelt januártól vagy nem? Utazhatok? Mikor? De kell teszt? Vagy karanténba kerülök? Bárhol a világon? Igen, igen jól látod. Ez bizony a jövőtől való félelem. Ilyenkor jön az, hogy de hova lett a jelen? Miért is nem azzal foglalkozom? Hisz majd átmegyek azon a hídon, amikor odaérek. Elképesztő, hogy lassan 10 éve tanítom ezeket a módszereket és milyen könnyen beleesek még mindig én is.
Végtelen fáradtság – mindig rossz alvó voltam.
Egészen a világjárvány kitöréséig. Azóta alszom, átlagosan napi 8, olykor 10 órát. Elgondolkodtató. Aztán, mikor leülök a kis leltáramat átnézni, szinte rögtön rájövök miért. Azért, mert napi 2- 3 órát hallgatom (néha egyhuzamban), hogy mennyire nehéz időket élünk. Tudom. Tudom.
De valahogy nap végére az történik, hogy elfáradok abban, hogy kiválogatom, hogy most akkor melyik gondolat az enyém, vagy melyik befolyásolta az érzéseimet és lettem tőle negatív. Pláne, hogy nem is az én gondolatom volt, csak befolyásolódtam, mert nem voltam elég friss és éber arra, hogy ne eresszem be magamba.
Gondoljatok bele. Már ez a három kőkemény érzés próbára teszi a környezetünket is. Nemhogy egy párkapcsolatot. És akkor még arról nem is értekeztünk, hogy mennyire vagyunk képesek ezeket tudatos szintre hozni. Akár mindketten egy kapcsolatban és azt mondani, bocs, csak elfáradtam. Vagy frusztrált vagyok, mert nincs munkám 6 hónapja. Vagy félek, hogy elveszítem az enyémet. Vagy már megint annyi ember megtalált ma és csak mondták és mondták és mondták…Elárulom. Semennyire.
Mégis. Mi lenne, ha megpróbálnánk? Mi lenne, ha túlélnénk? Kisebb leltárkészítésekkel. Érzések megfigyelésével. Ezek megölelésével. Saját magam megsimogatásával. Szépen. Békességben. Szeretetben.