Sokszor megkapjuk a kételkedő, nekünk kicsit megvetőnek tűnő kérdést. Egyébként jogosan. Egy pár éve összeszámoltuk a bejegyzett (akkor kb. pár százezer) és a szerintünk coach-ként dolgozó, de nem tagszervezethez tartozó „szakembereket”. Valóban mondhatjuk, hogy 1 millió coach országa vagyunk. De vegyük csak sorban, hogyan is van ez?
Sokan választják a tréner vagy coach képzések egyikét. Szuper marketing és megkapó sorok, hogy miért is akarsz coach lenni, főképp, hogy mennyit tudsz ezzel keresni. Felvetődik bennünk a kérdés, hogy miért választja valaki a coach hivatást és hogy fér össze a mennyit lehet keresni gondolattal? Hitvallásunk szerint a coach segítő. Hiszen a magyar fordításokba is bekerült: támogató beszélgetés.
De ki tudja mit is csinál egy segítő?
„Ül, jegyzetel és bólogat, megmondja mi legyen, tanácsokat ad. Könnyű munka. „- mondhatnánk, és halljuk is a legtöbbször. Helytelenül. Szomorúan tapasztalom, hogy nem csak a coaching, de sajnos a pszichológia vagy pszichoterápia szintén sokszor keveredik a köztudatban.
Tisztázzuk akkor, hogy hogyan is működik egy segítő illetve egy támogató beszélgetés. Hogyan kapcsolódik egy coach, hogyan tud hiteles lenni, hogyan tud empátiát adni, hogy jelez vissza, hogy ünnepli kliense sikerét, hogy ül vele csendben és hallgat mélyen? Mert a coach ezt teszi.
Először is kapcsolatot teremt
Igen, erre is rengeteg tanulható eszköz áll a rendelezésünkre. A kapcsolatot ugyanis teremtjük, majd építjük. Aztán kérdezünk. Addig, és úgy, ahogy az jól esik a másiknak. Így fejlődik a kapcsolat. Egészen addig, amíg meg nem fogalmazódik egy cél…. és még kérdezünk… és meghallgatunk… és kérdezünk… és meghallunk… és kérdezünk… és visszafogalmazunk… és kérdezünk…. és érzéseket keresünk… és kérdezünk… amíg megérkezik a kliens saját ötlete, amíg rendszerezzük a millió gondolatot, amíg az ötletből megvalósítás lesz, amíg ezt megünnepeljük, végül, amíg ezt lezárjuk. Szeretünk. Elfogadunk. Nem ítélünk. És ami a legfontosabb: nem adunk tanácsot!
Kitárom a karjaim és mondom hogy itt vagyok Veled, nem vagy egyedül. Fogd a kezem, induljunk el. Ha zuhansz, én itt vagyok és elkaplak, ha szárnyalsz, figyellek és ünnepellek.
Mindeközben én is fejlődöm
Igen, folyamatosan. Mert egy-egy folyamatban a coach is ugyanúgy fejlődik, mint ügyfele. Hiszen gondolatokat kap. Érzéseket kap. Abban a pillanatban, amikor ő is érzi ügyfele érzéseit – mert előhoz valamit a saját életéből ugyanúgy – OTT kezdődik el a fejlődés igazán. Amikor rajtakapja magát, hogy ez neki is nehéz lehet, vagy nehéz lehetett valamikor a múltban.
Vagy amikor rajtakapja magát egy ülés után pár nappal, hogy érdekes gondolatok zúdulnak be a fejébe. Ott indul el a határok megszabása, és ott indul el az az önismereti munka, ami igazán eredetivé, igazán hitelessé tudja tenni a segítőt. Felmerülhet a kérdés, hogy mit teszünk ezzel. A helyzet az, hogy ezt mi is „lerakjuk” valahol, valahogy. Hogy egyénileg vagy csoportban és milyen eszközökkel, az teljesen mindegy, a fontos, hogy lerakjuk.
Szóval mindegy mit teszel
A lényeg, hogy hitelesen, szívvel, tiszta szándékkal tedd. Úgy, hogy az neked is komfortos és „jó illatú” legyen. Ehhez elengedhetetlen a folyamatos önmonitorozás, az ebből adódó fejlődés és a határaid megtartása.
A kérdésre válaszolva igen. Coachinggal foglalkozunk, ami több, mint coaching. Nem a betanult vezetővonalon megyünk végig. Örülök, ha sokan érzik magukban a motivációt, hogy segítsenek, ha a motivációjuk, hogy segítsenek. Azt kívánom nekik, hogy legyen sok erejük és kitartásuk, töltődjenek és adjanak. Azt kívánom nekik, hogy fejlődjenek és tanuljanak.
Azt kívánom nekik, legyenek egészek, okék, kiegyensúlyozottak.
Azt kívánom, hogy ez látsszon.