Asszertív labor

Magamat választom, hiszen az életemnek én vagyok a főszereplője.
couch_b1_feher_WEB
Felállok, hogy lássanak, kihúzom magam és elmondom, amit legbelül érezni gondolok. Az a felismerés, hogy nem engedem magam elnyomni, csak mert a másik hangosabb, magasabb, fényesebbnek látszik a páncélja. Vagy mert a főnököm, a beosztottam, a körzeti orvos, vagy éppen a véleményformáló szülő a munkaközösségben.

Asszertivitás

A manapság nagyon divatos szó mögött egy olyan tudás húzódik, olyan felismerés és attitűd, amely nagyon sokunknak hiányzik az aktív eszköztárából.

Hogyan érvényesítsem a saját jogaim, érdekeim olyan formán, hogy ez a kapcsolatot, a másikat ne sértse. Milyen asszertív jogaim vannak? Mik a határok asszertivitás és agresszitivitás közt.

Hogyan is álljak ki magamért?
Azért mert alapvetően passzív a viselkedésem, az nem jelenti azt, hogy ezen nem változtathatok. Azért mert inkább kerülöm a konfliktust, nem jelenti azt, hogy engem el kell nyomni, le kell dominálni.

stop

Hogyan is álljak ki magamért?

Amikor felborul az adás-kapás egyensúly. Amikor nem tisztelik a határaim. Amikor úgy gondolom, többet érdemlek, mást érdemlek.

Hogyan is álljak ki magamért?
Nem akarom ezt felhozni neki, mert akkor biztos megbántódik. Nem akarok szólni neki, mert akkor tuti mérges lesz. Nem mondom le a programot, pedig hulla vagyok, mert nagyon csalódott lesz. Nem szólok a partneremnek, hogy ez nekem már nem jó, mert elkeseredett lesz.

Hol vagyok én?

Az szuper, hogy mindenkire figyelünk, mindenkiről tudjuk (és nem) hogy mit fog a jövőben érezni. De hol vagyok én? Nem tehetek meg bizonyos dolgokat amiket szeretnék, mert a másik majd biztos neheztelni fog rám? De hol vagyok én? Ki foglalkozik velem, ha nem én?

A három alkalmas tréning alatt a résztvevők megismerkednek egy konstruktív nézőponttal. Ami tulajdonképpen egyáltalán nem új, csak be kell kapcsolni, hogy működésbe hozzuk.

Programunkban kiemelt fontosságú a saját élmény alapú gyakorlás és a csoport kollektív tapasztalata és ezek megosztása.

A foglalkozások során az alábbi pontok mentén haladunk:
A program díja: 15.000 Ft
Maximális létszám: 10 fő

GARANCIA: Amennyiben az első alkalom után úgy éreznéd, hogy nem azt kapod, amire számítottál, vagy amire szükséged van, visszafizetjük a tréning teljes árát.

A tréner

BORI MÁRK

tréner, coaching szemléletű fejlesztő, kognitív viselkedésterápiás konzultáns

Figyelek és kérdezek, hipotéziseket vonok. Figyelek és visszafogalmazok. Nézőpontot csúsztatok. Coaching szemléletű támogatás, empátia és feltétel nélküli elfogadás. Kedvenceim a kognitív viselkedésterápiás eszközök, rogersi személyközpontú szemlélet.

Helyszín

A Rózsadomb – Rézmál városrész, a budai hegyvidék nyugtató, csendes adottságai között várunk a Fillér utcában. A Széll Kálmán tértől a 149-es busszal 4, autóval 2 perc.

GYIK

Bátran emailezz Márknak ( mark@coach52.hu ), vagy hívd telefonon ( 06-30-276-4020 ).

Tartalmazza a 3 alkalmas tréning teljes díját, továbbá snack-kávé-üdítőt.

Az ajánlatnál található “Jelentkezem” gombra kattintva. Utána pedig a megjelenő űrlapot kitöltve kerül rögzítésre a jelentkezés.

Előre utalással, vagy a helyszínen készpénzzel.

Oklevelet nem áll módunkban kiállítani a képzés elvégzéséről, ugyanakkor sok oklevéllel ellentétben, itt a megszerzett és begyakorolt ismeretek egy életen elkísérnek majd.

© 2019 Copyright Coach 52. Minden jog fenntartva! website: Jászai Csaba

Kérjük a jelentkezéshez add meg az adataidat, hogy fel tudjuk veled venni a kapcsolatot és tájékoztatni tudjunk a továbbiakról.