Látens stressz
Nem tudom létezik- e ez a kifejezés, de azt mondják, amit kimondunk, az igen. Úgyhogy létezik. Számomra mindenképp.
Nem tudom létezik- e ez a kifejezés, de azt mondják, amit kimondunk, az igen. Úgyhogy létezik. Számomra mindenképp.
Gyász. Azt hiszed, már volt benne részed. Hiszen volt. Nagymamák, nagypapák, édesapák, édesanyák, barátok, ismerősök elvesztése történt már. Mégis. A kislányod. Túl lehet élni? Túl. Hogyan? Pokolian. Kiírom magamból, ha segít nekem, hátha neked is segít.
Amikor napi több száz kilométert vezettem, arra panaszkodtam. Amikor hajnalban indultam el és éjjel értem haza, arra panaszkodtam. Hát tessék. Vigyázz mit kívánsz!
A jól sikerült Szilveszter este után egy meglehetősen hosszú autóút várt rám, mialatt- természetesen utasként- a telefonomat bújtam.
A tanulás jelentésében több dologra is utal. Elsősorban tanulás alatt az iskolai szocializációban elsajátított tudatos cselekvést értjük, azaz adott tananyag megjegyzését, gyakorlatok elsajátítását. Másodsorban az adott képzéshez tartozó, otthon végzendő feladatok teljesítésének folyamatát.
A cikkem nem a sokszor említett metta, azaz szerető kedvesség relaxációról fog szólni. Nem ismerem a kialakulását, a történetét annyira, hogy belebonyolódjak egy hosszadalmas kutatást követő kultúrtörténeti sztoriba. A cikkem arról szól, hogy ragadott el engem a loving kindness.
Igen. Jól látod. A nő a teremtés koronája. Szerintem. Nem azért, mert magam is nőnek születtem, hanem azért, mert az én utam is hosszú volt idáig. Idáig, amíg eljutottam. Addig, hogy szeressem magam annyira, amennyire csak lehet.
„Túlságosan régóta csinálom már ugyanazt. Változtatnék, de hogyan?” Sokat beszélgetek emberekkel a választásaikról, és gyakran eljön az „igen, de…” pont, amikor elkezdik megindokolni, miért lehetetlen változtatni. Mit lehet tenni ilyenkor?
Hogyan tud egy újfajta tudás, megvilágítás megváltoztatni mindent? Saját megélésemen és egyszerű példámon keresztül szeretném megmutatni neked mindezt.
Izgatottságot érzel mert fejlődni szeretnél? – Mit indít el benned ez a mondat? Lehet csak annyit ,hogy fura… vagy bármit, amire én nem is gondolnék. Nekem azt üzeni valaki rám figyel, nem ítélkezik, nem diagnosztizál, kapcsolódik az érzéseimhez és szükségleteimhez.